Krisztussal a jogvitákban

A teljes tanulmány megjelent a Betű és Lélek (Jog és jogtudomány a kereszténység nézőpontjából) tanulmánykötetben. Kiadja: Petrecz Sándor Alapítvány. Budapest, 2021.

ISTVÁN PÜSPÖK
Sokat akarsz, bíró, ha az igazságot akarod.
PETRUS, FŐBÍRÓ
Isten és a király dicsőségére. A legtöbbet, uram. Kevesebbet nem érdemes.
(Márai Sándor: A kassai polgárok)

Bevezetés

"A polgári bíróság dönthet ugyan jogi és vagyoni kérdésekben, [...] nem képes arra, hogy a bűnnel és az emberi szív állapotával foglalkozzon. A polgári bíróság ezért egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a per eredendő okaira megoldást adjon, vagy megszabadítsa az embereket a bűntől, amely táplálja közöttük a nézeteltérést. A világi jog másként operál a bűn szóval (a büntetőjogban nem büntetendő a bűnös gondolat, ha büntetendő cselekmény nem társul hozzá). A bűn, mint az isteni akarattól való eltérés pedig egyáltalán nem jelenik meg szekularizált jogunkban, legfeljebb erkölcsi, etikai kontextusban merül fel, de nincs abszolút viszonyítási pontja. Ha két hívő "összeakaszkodik" valamilyen jogi kérdésben, a bűn szinte minden esetben szerepet játszik a konfliktusban. Mindezek miatt egyedül az Egyház képes végezni azt a szolgálatot, amely [...] megoldást nyújthat az egymással pereskedő hívők számára".[1]

Azon felismerésünk, hogy a jog - gyakorta, tapasztalat alapján - nem elégséges a társadalmi szinten megjelenő konfliktusok fel- és megoldására, vezetett bennünket arra, hogy ennek okait kutassuk és ebbe nem belenyugodva, a jogot támogató- erősítő intézmények, hatások lehetőségén gondolkodjunk.

Jelen tanulmányunkban távol álljon tőlünk, hogy valamiféle keresztény sária jog létrehozásán fáradozzunk, vagy akár a katolikus egyház - vagy más keresztény felekezet - kánonjogának a világi jogba ültetését kívánnánk megvalósítani. Rendületlenül hisszük azonban, hogy a jogalkalmazásnak az igazságot kell szolgálnia, és a mai közvélekedéssel szemben nincsenek valamiféle párhuzamos igazságok, relatív, vagy személyes igazságok, mert az igazság - valljuk keresztényként is - nem csupán minőség, hanem élő személy, maga Krisztus, az ő egész tanításával együtt, helyesebben tanításán keresztül megragadhatóan.

Szerencsés fordulatnak tartjuk a magyar politikai közösség életében az új "alkotmány" megszületését. Nemzeti Hitvallás mint az Alaptörvény preambuluma szakít az alkotmány semlegességének liberális elvével. A baloldali és liberális értékek mellett nemzeti, historizáló, konzervatív és keresztény értékrendet is deklarál, - és ezzel eltávolodott a mai Európában uralkodó alkotmányos felfogástól. "A preambulumnak kettős tartalommal célszerű bírnia: ünnepélyes deklarációt rögzítő, másfelől egy kifejezetten normatív tartalommal, amely jogértelmezést, jogalkalmazást segítő funkciójának eleget téve képes mintegy "megágyazni" az azt követő alkotmányszöveg egyes rendelkezéseinek."[2] Deklaratív résszel szemben igényként jelent meg a szentkorona-tan mellett a keresztény gyökerekre való utalás. Sajnos ez utóbbi megjelenítése nem volt olyan bátor és gyönyörű, mint ahogyan a lengyel alkotmányban megvalósították. E dokumentum preambuluma a lengyel állampolgárokat felosztotta azokra: "akik hisznek Istenben mint az igazság, igazságosság, a jóság és szépség forrásában", s azokra, "akik nem osztoznak e hitben, de tisztelik az egyetemes értékeket, amelyek más forrásból erednek"[3]. Így a lengyel alaptörvény szövegébe a transzcendens, természetfeletti értékekre történő utalás nem idegenként, "idézetként" kerül, hanem szervesen illeszkedik, s úgy nyújt értelmezési alapot a "az emberi személy veleszületett és elidegeníthetetlen méltóságának"[4], elismerve, elismertetve, hogy ez "a személyek és állampolgárok szabadságjogainak és jogainak forrása", hogy nem rekeszti ki azokat sem, akik nem hisznek e transzcendensben.

Az egyház (egyházak) maguk is érzékelik, hogy a "világban" tapasztalt jelenségek, emberi viszonyulások a teremtett világhoz, embertársakhoz, mások erőfeszítéseihez nem megfelelő, s ebben fel-felvállalva szerepeket, hathatósan igyekeznek irányzékot adni. "Különösen a személyek közötti konfliktusokban - de ugyanígy a politikai porondon - elharapózott az egymás iránti tisztelet teljes hiánya és a keresztény értékek, a keresztény emberek irányába mélységes cinizmus, amely a legfőbb alkotmányos alapjogot, az emberi méltóságot számtalan módon sérti [...]. A világ hitet és értéket veszített [...] emiatt nem lehet más a küldetésünk, mint az, hogy a lélek kardjával és a hit pajzsával felvértezve belépjünk a nemzeti- és a nemzetközi jogalkotás szellemi műhelyeibe abból a célból, hogy a természetjogi gondolkodást meggyökereztessük".[5] Hogyan lehet részt venni ebben a küzdelemben értéksemlegesen? Szerintünk nem kell értéksemlegesen. Hisszük, hogy az érték, az érték, bármiből fakadóan is az. S a keresztény embernek is szabadjon megnevezni értékvallásának forrásául Jézus Krisztust. Azonban a keresztény embernek kell megküzdenie, hogy e megvallás ne tűnjön erőszakosnak, hivalkodónak, gőgösnek, fölényesnek, külsőségesnek.

Minap feltűnt az utcákon a "Maradj ember a volán mögött is" feliratú plakát. Erős üzenetet hordoz. A döntéshozó észlel egy káros társadalmi jelenséget, melyet már sem a jogszabályok, sem az abban kilátásba helyezett büntetési tétel, rendőri jelenlét, erre irányuló rendőri- és média kampányok, felvilágosítás nem tud visszaszorítani, kezelni.

Kérdés, hogy mi az "ember"? Milyen viselkedési formát várunk el az embertől? Minden nemzedék és minden személy újra kell ezt értelmezze? Lehet, hogy ez mindenkinek mást jelent, de "a másik érdekének a sajátom melletti figyelembe vétele szükséges. Mértéket kell tartani, mert a teljesen felszabadított lehetőségek másoknak a minimális lehetőségét is tönkreteszik."[6] Ha kilépünk az utcára, csupa olyasmivel szembesülünk, amelyek azt a látszatot keltik, hogy az emberek viselkedését meghatározó szabályok mintha nem érvényesülnének: sem a KRESZ, sem az illem, sem a tapintat, sem tisztelet megkövetelte szabályok, sem a kutyatartásra vonatkozó szabályok, stb. A plakát megjelenése is arra utal, hogy az erkölcsi szabály sem érvényesül.

A társadalmi együttélés szabályainak jelentős részét partikuláris jogok alakítják. Pl. társasházi alapító okirat, SZMSZ és házirend. Nagyon gyakori, hogy ezek hiányoznak is. Nem egyszer megjelenik a társasházak működésében az az "igény", hogy ezeket a szabályokat ne is alkossák meg - arra hivatkozva, hogy ez pénzbe kerül, ügyvédi díjba, s felesleges pénzköltés -, ne pótolják, s az így kialakult helyzetben kevés igazodási, hivatkozási és viszonyítási pont marad, amely a társasházi együttélés konfliktusaiban segíteni tud. Mert így nincs szabály arra, hogy milyen átalakítások végezhetőek, este hány óráig lehet mosni, be kell-e jelenteni a lakásban tartózkodó személyeket, lehet-e háziállatot tartani, stb. Ennek hiányában csak a magas szintű jogforrások elnagyolt szabályai maradnak, pl. Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályai, társasházi törvény. A tényleges viselkedési szabályok az erkölcs területére tolódnak, amit minden ember maga értelmez. Hogyan értelmezi a plakátot a cápa típusú ember[7]?

Az egyén nagyon gyakran érzi úgy, hogy magára van hagyva. Minden szabály ellenére nagyon kell figyelnie, hogy a zebrán el ne üssék. Komoly élménye, hogy a saját visszafogott egzisztenciájának megtartása érdekében folyamatos konfliktusban létezik. Azokkal, akik a boltban nem használnak maszkot, aki elé tolakszik a sorban, aki elüti a zebrán, aki a kutyája után nem szedte fel a piszkát, a társasházban, a házirendben nem rögzített szabályok nélkül gyakran nem tudja a pihenését, a nyugodt családi életét biztosítani a "szomszédi igényekkel" szemben.

Ma már nem az a szlogen, hogy suum cuique tribuere hanem "nekem az az igényem, hogy..." - a fix erkölcsi rend helyett érvényesül az "unusquisque tantum iuris habet quantum potentia valet" kifordított, szándékoltan félreértelmezett voluntartista felfogása[8]. Mintha kiteljesedne az egoizmusok tana.

Mi valljuk, Isten rendet tart a világban, még akkor is, ha az a rend a hiányában van jelen. A rendetlenség feszültséget, konfliktust teremt. A konfliktus, nézeteltérés, jogvita magjaként mindig azonosítható, hogy "vagy nem mondanak igazat, vagy a másikra akarják hárítani a felelősséget és önmagukat próbálják igazolni, vagy keserűséget és haragot táplálnak a szívükben, vagy a kárt nem akarják megtéríteni, vagy csalnak"[9].

Mi a konfliktus?

A konfliktust mindannyian erősen negatív konnotációjú szónak tartjuk. Nincsenek jó élményeink ezzel kapcsolatban: rossz érzések, sejtések, keletkező és gyakran maradó feszültségek, megaláztatások, "haragok", érthetetlenségek, sanda tekintetek, "káin bélyegek": ítéletek, kiabálás, tettlegesség, stb. A reményt a megújulásra, tisztázott, új alapokra helyezett kapcsolatokra, lehetőséget a szolgálatra, a gyakorlati szeretetre nehezen tudjuk benne látni. Talán ezért is van, hogy sokan választjuk a menekülő-, elkerülő vagy éppen a lehengerlő, a másikat minél hamarabb kiiktatni kívánó, támadó stratégiát már a konfliktus lehetőségének felmerülésekor. S ezzel a keresztény ember ugyanígy van. Fenn áll a veszélye, hogy a konfliktus olyan határhelyzetbe sodor bennünket, amit eddig nem tapasztaltunk, s olyan megoldásokba zavar bennünket, amelyek tőlünk idegenek voltak, melyet kontrolált helyzetben magunk is elítélnénk. A menekülő reakciók között a hárítás, a konfliktus létének tagadása, tudatos kerülése tipikusnak tekinthető. A menekülők általában "színlelt békére" törekszenek. A békesség látszatáért gyakran többet teszünk, mint a valódi békesség létrehozásáért[10]. A színlelt béke, a konfliktustagadás ugyanolyan terrorizált helyzetet eredményez, mint a támadás, mert passzív- illetve aktív agresszióval akadályozza az igazság felszínre jutását, az azt hordozót figyelmen kívül hagyja.

Ezt követni keresztény embernek nem lehet feladata. Ehelyett talán fontos volna a konfliktusra úgy tekintenünk, mint amit Istentől kaptunk, s ami nem a pusztulásunkra, hanem gazdagodásunkra van.

Mindaz, ami van, Isten ajándéka az embernek, és minden létező Istent ismerteti meg az emberrel, minden létező az Istennel való közösség lehetőségét kínálja az embernek[11]. Ezért hisszük, hogy a konfliktus, illetve az abban részt vevő felek "kiválasztottsága" mindkét fél számára üzen valamit, lehet, hogy úgy, hogy rámutat, honnan, hogyan, miért hiányzik, az Isten. Talán nem volna haszontalan úgy rálátni erre a meglehetősen terhelt helyzetre, szituációra, hogy ez is segíteni tud bennünket, s bár úgy tűnik, a nyugalmunkat elveszi, de lehetőséget is kínál, valami mélységesebb megnyugvás elérésére. Talán érdemes lenne hinni, hogy a szembenálló felek (csak ők, nem állhatna más) nem véletlenül kerültek ebbe a szituációba látszólag a másik fél által, talán segítő lehetne arra is gondolni, hogy ez a kiélezett helyzet mutatja meg, hogy mind a két fél lelkében, "szívében", látásában van "valami", ami a másiké, ami a másikra tartozik (szigorúan jó értelkemben felfogottan).

Hisszük azt is, hogy Krisztus jelen van minden igazságkeresőben. Ha az ember menekül is Krisztus elől, de abba az irányba, amelyet ő igazságnak vél, menthetetlenül Krisztus karjaiba rohan[12]. Ott pedig - megfelelő lelkületet elérve, vagyis bűnbánatot gyakorolva és alázatos szívvel - Krisztus könyörülete és emberszeretete várja.

Hinnünk kell, a konfliktus valamiért van, az az isteni hatáskörből nem esik ki. E felett az Isten diszponál. Ez reményt adhat. Ha ezt tudnánk hinni, vallani, arra indítaná a keresztény embert, hogy felismerje: a szeretet kultúráját kell szolgálni a legnehezebb helyzetben, a konfliktusban is.

A konfliktuskezelés ezáltal válhat liturgiává, a szónak abban az eredeti értelmében, hogy olyan tevékenység, melyen keresztül az emberek egy csoportja valamiféle kollektívummá válik, [...] ami nem csupán individuumok együttese[13]. A liturgia szó pedig a görög nyelvben (együtt)működést jelent, ebből következően látható, hogy a valódi szeretet: megfeszített munka. Az egyén munkája önmagáért és a másikért, vagyis a közösség megteremtéséért. A szeretet, mint akarati tény, értékszerző, érdemszerző tulajdonság, a szeretet önmagunk átadása, tudatosan, jóakarattal, szívesen másokért[14]. Ugyanakkor óvakodjunk attól a hamis szeretet-értelmezéstől, amely az önátadást az egyik féltől, maximálisan, egyoldalúan várja el - például olyan fokú türelmet, amit már nem bír elhordozni - míg a másik személy őrá tekintettel egyidejűleg nem gyakorolja a szeretet könyörület formájában való megnyilvánulását. (Bűn lenne önpusztító módon viszonyulnunk a másik emberhez a szeretetben. Szent Atanáz (IV. század) kifejtette, hogy nem szabad ellenségeinknek kiszolgáltatni magunkat minden további nélkül, mert az öngyilkosság volna[15].)

S ebben a látásban Isten országának érdekeit szem előtt tartva dönthetünk a jogaink felől. Az igazságról az ember - ha akar - lemondhat, mindaddig, amíg ez az igazság nem olyan érték, mely már másoké is[16].

Lehetünk úgy az irgalmas Isten követői, ha lemondunk egy olyan pozitív jog által biztosított jogunkról, amely törvényileg - és esetleg erkölcsileg is - megilletne minket, attól függően, hogy melyik cselekedetben fényeskedik fel inkább Isten dicsősége[17]. Természetesen a keresztényeknek tiszteletben kell tartaniuk a bíróság tekintélyét, és szükség esetén együtt kell működniük vele. Adódhat olyan helyzet is, amikor éppen azzal tudjuk jobban előmozdítani Isten országának ügyét, ha élünk a jogainkkal. Sokszor így tudjuk felhívni embertársaink figyelmét arra, hogy felelősséggel tartoznak a döntéseikért, és "büntetést kell fizetniük" a vétkeikért.[18]

A kiengesztelődésre a bocsánatkéréssel és megbocsátással jutunk el. A kiengesztelődés révén az ember ismét helyes kapcsolatba kerül Istennel, önmagával, embertársaival és az egész teremtett világgal[19]. A konfliktus annak csúcsosodása, amikor mindezek hiányoznak. Felszínre hozza, hogy hol és miként hiányzik a helyes kapcsolat. Szükséges, hogy úgy tekintsen a keresztény ember a konfliktusra, mint újabb lehetőségre, amely dicsőséget szerezhet Istennek, ezzel szolgálhatjuk a testvéreinket, és Krisztushoz hasonlóvá válhatunk. Első látásra talán naivnak és gyakorlatiatlannak tűnhet ez a szemlélet, különösen, ha valaki épp egy konfliktus kellős közepén találja magát. De minden konfliktus magában hordozza a lehetőséget, hogy Isten dicsőségét szolgálja, rámutatva arra, kicsoda ő, mire képes. Amikor konfliktushelyzetbe kerülünk, leginkább azzal dicsőíthetjük Istent, ha a kegyelmére hagyatkozunk, és ezt a kegyelmet állítjuk a középpontba[20].

Nem téveszthetjük össze a kegyelem szó keresztény és jogi fogalmait. Jogi értelemben a kegyelem a megtorlás elengedését, a büntetés enyhítését jelenti, tehát olyan kedvezményben részesítést, amely megbocsátást fejez ki, vagyis azt, hogy az elkövetett bűnt, az okozott sérelmet nem róják fel többé. Tágabb értelemben a kegyelemben irgalom, illetve könyörület fejeződik ki, következésképpen szánalom és részvét, mert a kegyelem a jóakaratra - mint a morális cselekvés kritériumára - alapozódik: olyan tudatos és szándékos cselekvés, amelyre méltánylást érdemlő okból kerül sor. Ebből következően a kegyelmezésnek - mint megbocsátásnak - morális vonatkozása van[21]. Isten kegyelmére hagyatkozni jelenti a keresztény ember számára annak tudatosítását, hogy nincsen ember, aki bűn nélkül való, még ha az adott konfliktusban nem is az ő bűne játssza a főszerepet. Az irgalmasság nem a jog világából való, mert a jog azon az állásponton van, hogy a tartozást meg kell fizetni, a bűnt meg kell büntetni, a sértésért elégtételt kell adni[22]. Az irgalmasság a szeretetből fakad, egy isteni jellegű magatartásnak az emberi tükröződése[23], irgalomra és irgalmas cselekedetre mindannyiunknak szüksége van.

Lelki egészség

De mi is a lélek? A lélek vizsgálata kívül esik a pszichológia illetőségi körén, a lélek nem egyenlő az én-nel, a lélek valami olyasmi, ami az én mögött, felett van. A lélekről való teológiai gondolkodásban erősödik az az álláspont, hogy a lélek az egyén legmélyebb centruma. Az a hely, ahol az ember nyitottá válik a transzcendens dimenzióra, amelyben megtapasztalja a Végső Realitást[24]. Ma már egyre több pszichológus gondolja úgy, hogy a pszichológia csak akkor képes a személy egészlegességének megrajzolására, ha a lelket és a lélek hatásait, azaz a személy transzcendens irányulását, szellemi dimenzióját is figyelembe veszi és a "lélekkel teli énnel" is foglalkozik.[25]

A lelki egészséghez való jog kifejezett említése a WHO alapokmányában fordul elő elsőként: "a lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog" formában. Az Alaptörvény XX. cikkében definiált lelki egészséghez való jog önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen.[26] Figyelemre méltó, hogy a lelki és testi egészséghez való jog újra és újra közösen kerül említésre hatályos és korábbi alkotmányainkban is, de pozitív jogi rendelkezések csak a testi egészséget szabályozzák. Ennek szükségszerűen azt kell jelentenie, hogy a testi és lelki egészség összefügg, de ez utóbbinak tartalma nehezen megragadható, illetve csak az előzővel szoros összefüggésben biztosítható.

A társadalomban élés szükségszerű az emberek számára, de nem mindegy, hogy az adott társadalom mennyire biztosítja a benne élőknek a szabad emberi életet, egyéniségük kibontakozását, békés egymás mellett élésüket[27]. Ez lenne tehát a társadalmi béke. Hogy mennyi korlátozás szükséges feltétlenül a társadalmi béke biztosítására, az szakkérdés[28]. A társadalmi béke akkor tud szilárd lenni, ha lelki békén alapul.

A lelki egészséghez való jog a személyiség integritásához való jogból vezethető le. Az integritáshoz való jog az emberi méltósághoz, mint anyajoghoz kapcsolódik. "A személy emberi minőségét méltósága fejezi ki. Jogi megközelítésben az emberi méltóság azt jelenti, hogy az embernek van egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember a jog számára mindig alany marad és nem válhat sohase az állam, se a jog által dologgá, eszközzé vagy tárggyá"[29]. Lábady Tamás szerint az emberi méltóság a jog előtt létező, olyan érték, amely Isten teremtő aktusával, a föld porából teremtett embernek ajándékozott isteni lélek átadásával keletkezett, "megosztva vele isteni személyének méltóságát"[30]. Ez adja meg azt a rangját, amely miatt a legmagasabb fokú védelemre érdemes. Az Alkotmánybíróság már igen korán megfogalmazta, hogy az emberi méltósághoz való jog az ún. 'általános személyiségi jog' egyik megfogalmazása, annak tartalma azonos az általános személyiségi joggal[31].

Az emberi méltósághoz való jog biztosítja az egyén testi-lelki integritását, a szellemi-erkölcsi személyiség identitását, az emberek általános jogegyenlőségét, és a megélhetéshez szükséges létminimumot. A személy integritása az emberi méltóság megőrzöttségét, annak sérelme nélküli állapotát jelenti. A személy integritása a jogképességéből (más szóval: jogalanyiságból) ered[32]. Minden ember jogképes, így rendelkezik személyi integritással. Lényeges jelzője ennek az a tény is, hogy a személyiségi jogok megsértése miatt a korlátozottan cselekvőképes személyek is személyesen perelhetnek. Filozófiai megközelítésben a személyiség "az individuális megformáltságot jelenti, ami a személyes életforma struktúrája szempontjából lényeges: itt a személynek az önmagához való individuális értékelő viszonyáról van szó"[33]. Nem lényegtelen azonban, és a jognak az emberi méltóság tiszteletben tartatása során figyelemmel kell lennie arra a tényezőre, hogy "az értékek és normák kevésbé a gondolkodáshoz, inkább az akaráshoz kötődnek. Az akaráshoz tartoznak a mentális epizódok is - ugyanúgy, ahogy az észlelések vagy a meggyőződések -, amelyek propozicionálisan strukturálódnak. Már Fichte megfogalmazta, hogy a "gondolkodó intencionális beállítottság" mellett, amely egy fennálló tényállást fog föl, az "akaró intencionális beállítottság" is lényeges."[34] Így már érthető, hogy jogi szempontból is miért szükséges tágan - és bizonyos tekintetben személyfüggő módon - értékelni az egyes élethelyzeteket, cselekedeteket, elsősorban a jogalkalmazás során, de az alapvető jogok vonatkozásában a jogalkotói általánosítás szintjén is. Ha erre tekintettel tágabban nézünk körül a lelki egészséget meghatározó tényezőkön - mint a személyiség integritásának megőrzését szolgáló szabályanyagon - akkor egyfelől visszajutunk az emberi jogok első és második generációjának Alaptörvénybe foglalt számos eleméhez és az ezeket gyakorlatba ültető jogszabályok konkrét rendelkezéseihez, másfelől eljutunk a jogalkalmazással szemben támasztott azon követelményhez, amely az igazságosság eszményének megvalósítását kényszeríti ki és a tisztességes eljáráshoz való jogot is biztosítja. Utóbbi kapcsán lényegi, lelki egészséget befolyásoló tényezőként jelölhető meg a bírósági eljárások elhúzódása, mely "annyira elhúzódhat, hogy először maguk az érintett felek élete, sorsa válik még nehezebbé, lelkileg hordozva a bírói döntésbe vetett hitet, majd az ügy kimenetelétől függően teljes kiábrándultságból - illetve megelégedettségből - az ügy újbóli elbírálásának súlyát. A pszichés teher az idő távlati dimenziójában leginkább fásultsággá és kiábrándultsággá alakul, még az esetleges igazságot kimondó - de későn megszülető - bírói verdikt esetében is."[35]

Az Alaptörvény rendelkezésein túl az emberi méltóságot - ezen belül a személyiség integritásához való jogot - közvetlenül a Ptk. személyiségi jogokra vonatkozó rendelkezései, de a Btk. és számos más jogforrás (Szabstv., a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény, a vallásszabadág intézménye, stb.) védi. Különösen beszédesek a lelki egészség tartalmának szempontjából a Btk. családon belüli erőszakot megvalósító bűncselekményei: fizikai bántalmazás, lelki bántalmazás (zaklatás, rágalmazás, becsületsértés, magántitok megsértése, magántitok jogosulatlan megismerése, levéltitok megsértése, lelkiismereti és vallásszabadság megsértése, kiskorú veszélyeztetése), szexuális bántalmazás, pénzügyi zaklatás, elhanyagolás, egyéb bűncselekmények és némely szabálysértési alakzat (pl. gyermekkel koldulás, veszélyes fenyegetés, stb.)[36]. Akár a személyiség filozófiai definícióját fogadjuk el, akár Lábady Tamás keresztény alapon álló emberi méltóság fogalmából indulunk ki, láthatjuk, hogy valójában a jogrendszer egésze, vagy legalábbis jelentős része a lelki egészség védelmének, megteremtésének szolgálatában áll.

Ha elfogadjuk Hume azon állítását, hogy az igazságosság a szűkös viszonyok eszménye (Hume szavaival "az irigység erénye")[37], akkor még nem bontottuk ki teljesen az igazságosság fogalmának lényegét, mivel ez a felfogás elsősorban az anyagi javakra koncentrál, s ehhez az ember a külvilág révén jut hozzá. Ez a rendkívül materialista felfogás igaznak látszik, s ebben az inerciarendszerben érvényes a szubszidiaritás elve. "A szubszidiaritás elve azon a feltevésen alapszik, hogy az ember az egyetlen önálló létező. Az az ember, aki a közösség segítségét szerveződés vagy a természet által létrehozott közösségekben történő részvétel révén csak a szükséges mértékben és csak akkor keresi, ha önmagában nem tudja ellátni életfunkcióit, s a kisebb közösség csak akkor folyamodik a nagyobb közösség segítségéért, ha nem képes a tagok szükségletei által diktált feladatokat megvalósítani. Valamennyi "felsőbbrendű" közösség köteles tiszteletben tartani az "alsóbbrendű" közösség jogait, így biztosítja számukra természetes feladataik ellátásának lehetőségét."[38] A lelki egészség forrása ezzel szemben az ember belső világa, amely kisugárzik - amely ugyan folyamatosan ütközésben van a külső világgal, s ebben a folyamatban a belső világ tűnik sérülékenyebbnek, védelemre rászorultabbnak - de az egyensúly, a harmónia ugyancsak belülről képes megteremtődni. Ehhez transzcendens támogatás nyújthat szilárd alapot, az igazságosság olyan fogalmával, amely végső soron embertől, társadalomtól független, de az ember szolgálatában álló, s mindenek felett jónak tételezett princípiumtól nyeri meghatározását. Ez a Szent Tamás-i isteni törvény, [lex aeterna] a "mindenség kormányzásának terve", a rend olyan tökéletes eszméjére utal, amellyel Isten már a teremtés előtt rendelkezett, s a teremtés után minden létezőt ennek vetett alá[39]. Az isteni törvény segíthet értelmezni az emberi törvényeket, miáltal az ellentmondások kiküszöbölhetők, a bűnök igazságosan megbüntethetők, az életviszonyok igazságosan szabályozhatók. Szent Ágoston igazságosság-tana a lelki egészség megőrzésének feladatát az Istentől vett elvek földi alkalmazásán keresztül látja el.

Akkor békés az ember, ha természete szerint, a neki szabott törvények szerint tud létezni. Ha olyan állapotban van, ami a célja felé viszi, ami harmóniában tartja önmagával és környezetével[40].

Javasolt keresztény jogi eszközök

Az általunk javasolt keresztények által igénybe vehető jogi eszközök remények és lehetőségek arra, hogy az isteni jelenlét valódi megoldást hozzon a konfliktusban. Azt a belső embert kell felébreszteni magunkban, aki láthatatlan, s aki a teremtett világ papja[41], így közvetlen tapasztalása van az isteni akaratról és szerepe annak a világ felé közvetítése. Úgy látjuk, hogy az erkölcsi viselkedési szabályok egyre kevésbé érvényesülnek, mert tartalmuk újraértelmezésre, pontosításra - közmegegyezéses konszenzusra - szorul. Ebben szükséges az Egyház útmutatása azzal, hogy ezek tartalmához pontos isteni elvárást tud fűzni.

A jog fogalma című munkájában Hart leszögezi, hogy a természetjogi teóriában létezik egy világos és elfogadható ésszerűségi elem, melynek kiindulópontja annak hallgatólagos feltevése, hogy az emberi fennmaradás egy érték. Erősen kérdéses, hogy az elmélet csupán a testi fennmaradásra vonatkozik-e, avagy a test-lélek-szellem hármasságára, mint emberi (mi továbbá azt is valljuk: Isten képmására teremtettségből eredő) létállapotnak fennmaradására. Utóbbit látszik alátámasztani, hogy a természetjog minimális tartalma a maga összességében a létező társadalmakban a jog és a pozitív erkölcs közös elemét képezi[42]. Valljuk, hogy ennek a pozitív erkölcsnek az isteni kinyilatkoztatásból kell erednie, mely alapja mind az ember teremtettségének, mind a természetére - feladatára, viselkedésére - vonatkozó követelményeknek. Mindez tehát azt jelenti, hogy létezik, léteznie kell abszolút igazságnak minden viszonyban.

A jognak is célja az anyagi igazság feltárása - legalábbis társadalmi elvárás marad a jog irányában akkor is, ha hatályos jogunkból ez már mára már kiiktatásra került - s az ennek megfelelő döntés meghozatala, de a belső világba nem tud behatolni a maga eszközeivel[43]. A belső világba az tud behatolni, aki afölött diszponál. Ez lehet maga a személyiség, ha van bátorsága az önismeretre, másfelől - feltétel nélkül - Jézus Krisztus. Ő el is tud kísérni ide minket, s megadhatja ezt a bátorságot, de szükséges, hogy maga az ember tudatos döntésével beengedje Őt a szívébe. A bátorság erénye, mint katonai erény is, jelentheti keresztény vonatkozásban a magunk igazsága melletti helytállást, annak megvallását, de a magunk hibájának megismerését és felvállalását[44]. Mindkettő a valóság valós megismerésének igényét ülteti gyakorlatba. Az Igazság így békességet hozó lélekállapottá válik, mely részben függetlenedni tud a külső körülményektől. A jog és a kereszténység emberképe annyiban mindenképpen azonos, hogy előfeltételezi az ember akaratának szabadságát.

Adódik tehát a következtetés, hogy a valódi igazság napvilágra kerülése érdekében elengedhetetlen a belső ember önkifejezése és az abszolút Igazság nyílt megvallása. Vagyis Jézus Krisztust és az Ő "szellemiségét" valamilyen módon a konfliktusok részévé kell tenni, helyesebben a konfliktus középpontjává kell tenni, mert az Ő igazsága egyszerre éget és tisztít.

Ahhoz, hogy Krisztus középpontba kerülhessen, lehetőséget kell biztosítani a konfliktuskezelés valamennyi intézményesített ágában (mediáció, bírósági közvetítés, per), hogy a keresztény hívők önmagukat keresztényként határozhassák meg, és erre tekintettel - az ellenérdekű fél hasonló megvallása esetén közösen, egyébként egyoldalúan - konfliktusukban az Egyház segítségét igénybe vehessék a jog írott szabályainak alkalmazása mellett. Nem könnyítésként kell értelmezni ezt, annak érdekében, hogy az Egyház egyoldalúan kedvezzen a Krisztust megvalló félnek, hiszen kiszolgáltatottabbá is válik ezáltal a hitét megvalló fél. Felvállalja, hogy a törvényi rendelkezésekben meghatározott viselkedési módokat, elvárható magatartásokat önmaga felé szigorúbban határozza meg, tudatában annak, hogy a nem hívő társadalom rajta többszörösen kéri számon az ugyanezen társadalom által egyébként nem szívesen követett (relativizált, gúnyolt, mégis megkerülhetetlen) krisztusi erényeket. Védelem is szükséges tehát számára azért, hogy a konfliktuskezelésben ideálisnak tekintett önátadás keresztényi kötelezettségének teljesítése miatt ne kerüljön hátrányosabb helyzetbe a nem keresztény (nem hívő) másik félnél, ne váljon kiszolgáltatottá az ellenérdekű félnek illetve az írott jog szabályainak. Ezt a feladatot az állam is deklaráltan felvállalja azzal, hogy Alaptörvényünk védi az emberi méltósághoz való jogot, mint "azt a központi, «mindenki más rendelkezése alól kivont» magvát oltalmazza, «amelynél fogva [...] az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá»."[45] A védelem pedig maga Krisztus lesz, és az Ő igazsága. Hogyan hívjuk be őt a konfliktuskezelésbe?

Szekularizált jogunkban az Alaptörvény biztosítja a legmagasabb szintű testi- és lelki egészséghez való jogot. A jogvita, az a konfliktuskezelésnek már egy nagyon magas feszültségi szintjével járó foka[46]. Egy lépéssel marad csak el az agressziótól. A pereskedés rendszerint csak tovább fokozza a felek közötti feszültséget, és végérvényesen megmérgezi a kapcsolatokat. A bírósági eljárás ráadásul alkalmatlan arra, hogy feltárja és kezelje a konfliktus mélyén meghúzódó okokat. A szembenálló felek mindegyike arra koncentrál, amit ő maga helyesen, a másik pedig helytelenül cselekedett, és ezért torzul a valóságról alkotott képük. A konfliktust kiváltó nemkívánatos magatartás ezáltal még mélyebben rögzülhet bennük[47]. Ebben nagyon megpróbálódik a lelki egészség.

Az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van hozzá, hogy a meggyőződése szerinti segítséget megkapja a lelki egészség - lelki béke - megteremtéséhez, helyreállításához. Ez az emberi méltóság fontos eleme. Ahhoz is joga van a félnek, hogy a méltóság manifesztálódni tudjon a konfliktusban, annak során is. A félnek felelőssége van, hogy a lelki egészségét próbálja fenntartani, s ez a másik félre is azt a felelősséget rója, hogy ezt a méltóságot figyelembe vegye. Kell eszköz a méltóságában sértett fél kezébe, hogy rá tudjon mutatni arra, ha a másik fél ezt figyelmen kívül hagyja. Ahogy Virág Csaba fogalmaz[48], mikor a bizonyítás szükségessé válásának ontológiai alapjait elemzi: az egyén oldaláról a bizonyítással elérni kívánt cél a magánjogi jogépség visszaállítása. Valamely jogsérelem orvoslását - vagy más megközelítésből egy jogállapot kinyilvánítását - hivatott biztosítani. A jogviták közül különösen a magánszemélyek közötti konfliktusok (a polgári jogi jogágban vagy kontradiktórius jellegű közigazgatási eljárásokban, esetenként peren kívüli, pl. hagyatéki eljárásban), az emberi méltóság jogépségét kell helyreállítani s ez Krisztusban és Krisztus módszereivel lehetséges.

A jog zárt rendszere kicsi hézagot nyújt arra, hogy oda be tudjuk hívni a Krisztus Jézust. Pál apostol a görögöknél megtalálta az ismeretlen isten szobrát - amire rá tudta építeni a keresztény magvetését - a keresztény jogász sokak szemében mégis egymást kizáró fogalom[49]. Igyekeztünk megtalálni azt a rést, amelyre építhetünk. Három keresztények által igénybe vehető jogi eszközt kínálunk, melyek mindegyikében a hit megvallása és az ember Krisztusra épített méltósága a kulcs.

• Bármilyen polgári anyagi jogon alapuló jogvita állami intézményrendszeren belüli rendezésére irányuló eljárás kezdetén a feleknek meg kell adni a lehetőséget, hogy nyilatkozattal magukat Krisztus-hívőnek deklarálják. A keresztény értékrend megvallására ugyanis a konfliktus addig eltelt fázisaiban nem biztos, hogy sor került, arra nem feltétlenül volt lehetőség, idő, alkalom. Szerencsés esetben a két fél nyilatkozata erre vonatkozóan egybehangzó. Ekkor el kell terelni keresztény mediáció irányába a vitarendezést. A keresztény mediáció nem csak a mediátor keresztény értékrendje, hanem a játékelméleti megalapozottság teljes kiküszöbölése miatt gyökeresen más, mint a hatályos jogban szabályozott.
• Amennyiben csak az egyik fél nyilatkozik ekként, akkor meg kell hagyni a lehetőséget, hogy ez a fél magánszakértőt kérjen fel az ügy erkölcsi vonatkozásainak megítélésére vonatkozóan. Ezt a jogi eszközt közös akarattal is igénybe vehetik a felek. A szakvélemény tartalma a bíróságot nem köti, de felindíthatja az ellenérdekű félben a belátás és irgalom cselekedeteit. A keresztény fél számára pedig támaszt, vigaszt nyújthat.
• Felismerve, hogy az eljárások során a felek és más résztvevők által használt hangnem a konfliktus hathatós rendezésében milyen fontos szerepet játszik, az erkölcsi szakértő véleménye alapján a vétő fél rendreutasításának és bírságolásának lehetőségét javasoljuk megteremteni.

Keresztény mediáció

A mediáció magát szelíd konfliktuskezelésként határozza meg. Ezt a funkcióját azonban csak akkor tudja betölteni, ha a szeretet talaján áll. A mediáció célja, hogy a viszályból lehetőleg annak építő és előremutató oldalát ragadja meg és nagyítsa föl, a romboló hatásokat pedig kezelje, azáltal, hogy halványítja, föloldja vagy meghaladja őket[50]. Nézetünk szerint ezen idealisztikus kép, melyet Nagypál felvázol, a gyakorlatban elérhetetlen, s ennek elsősorban a közvetítés elméletét megalapozó ideológiának romboló hatása az oka. Ez deklaráltan a szociálpszichológiában is használt játékelméleti megközelítés[51]. Egy eszményi világban, ahol az emberek mindig maguk is létre tudnák hozni, és elő tudnák hívni a párbeszéd állapotát, egyáltalán nem volna szükség közvetítőre[52].

Ez a felismerés tovább vezet ahhoz a célhoz is, hogy a világi mediációval szemben a keresztény mediáció motivációja ne az legyen, hogy olcsóbb vagy hatékonyabb konfliktuskezelés a perlekedésnél, esetleg a társadalmi költség másik oldalát megragadva: a bíróság tehermentesítésének igénye, hanem elsősorban a lelki egészség helyreállítása vagy megőrzése, emellett a lelki egészséget szolgáló optimális megoldás megtalálása. Legyen cél, hogy minél többeknél az adott társadalomban rendezett, egészséges lélek irányítsa az embert.[53]

Egy perben "a felet elsősorban a per megnyerése motiválja, közömbös azonban a tekintetben, hogy az az igazságnak megfelelő-e. [...] A mediációs eljárás során az a cél, hogy mindkét fél számára tisztázható legyen a fennálló konfliktus természete, létrejöjjön egy problémafeltáró és -megoldó folyamat olyan megoldást biztosítva, amely mindkét fél számára kielégítő. A polgári per a konfliktusra jogvitaként és a két fél közötti vitaként tekint, az anyagi és alaki igazságot pedig bizonyítás során tényekre alapozva értelmezi. Ezzel ellentétben a bírósági mediáció során értelmezhető és értékelhető a felek személyiségéből vagy sérelmeiből adódó igazságérzethez fűződő megállapodás megkötése"[54].

A mediációban van lehetőség teret engedni arra, hogy a két fél egymást - és ne egy kívülállót - győzzön meg, itt van lehetőség olyan igazságok feltárására, ami a két fél viszonyában, a viszonyuk lelki töltetére nézve relevanciával bír, alkalmas lehet a másik fél lelkiismeretének felébresztésére, ugyanakkor egy peres, vagy közigazgatási eljárásban a bíró nem lenne kompetens ítélkezni (már elévült, régen volt, nehezen bizonyítható tényeket alapul) de a feleket az adott viszonyban a tapasztalatuk révén egymásról determinált gondolkodásra készteti. A párbeszéd csak a bizalom légkörében indulhat újra, s a bizalom megteremtésének kulcsa, hogy egyformának kell lennie a figyelemnek a felek irányában[55].

Az egyenlőség ott teremtődik meg, hogy mindketten Isten gyermekei vagyunk[56]. Nem az dönt az ember értéke felől, hogy hány talentummal áldott meg az Isten. Ha egyenlőek vagyunk, akkor jogom van a gondolataimat, az érzéseimet előadni. Jogom van érvényesíteni azokat a nézeteimet, hogy beteg vagyok, otthon akarok lenni, pihenni akarok - mert felismertem azt, hogy nekem erre szükségem van. Ha felismertem, hogy mentális kipihentségre van szükségem (megtalálom a módját, megteremtem anyagi feltételeit), akkor tehermentesítem a pszichiáter, pszichológus, szanatóriumi infrastruktúrát. Általános emberi érték (a közösség-érzeten és a reciprocitás elvén alapulóan), ha az éppen magát gyengének érző (gyengeségét elismerő - pl. azáltal, hogy kimondja: pihennem kell) embert tiszteletben tartják. A fájdalmat megélő ember is tiszteletet kelt (kellene hogy keltsen). Ezt Szophoklész Philoktétész című drámájában szépen megmutatja, hogy a fájdalom és méltánytalanság elszenvedése tiszteletet érdemel. A posztmodern ezzel szemben személyteleníti a helyzeteket, a játékelmélet súlytalanítja a problémát és a résztvevők kezéből az általánosítás, a tárgyiasítás módszerével kiveszi a megoldást. Tárggyá, eszközzé, kívülállóvá teszi a játékelmélet a matematikai megközelítése által, történetüktől és személyüktől elvonatkoztatja a konfliktust. Mindeközben nekünk keresztényeknek hinnünk kell abban, hogy a konfliktus Isten felszólítása a részt vevő felek mindegyikéhez arra, hogy megváltoztassák az életüket, gondolkodásukat. Ez alól pedig nem vonható ki az adott személy. Ugyanezért a jog rendszerében egyenlőtlen embereket mér a törvény egyenlőn, mert az a véleménye, hogy az egyenlőtlenségeket az emberek egymás közötti szeretetének, és nem az igazságnak kell kiegyenlítenie. Az egyenlőség és a méltányosság csak együtt teszi a teljes igazságot. A jog a maga eszköztárával mind a kettőt alkalmazza, bár annak tudatában, hogy tökéletes és teljes eredményt nem tud elérni[57].

A tökéletesebb és teljesebb eredmény eléréséhez a konfliktus középpontjába a krisztusi üzenetet kell állítani. Így fogja tudni valóban megérinteni a lelket, mégpedig a konfliktus valamennyi résztvevőjének lelkét. Ehhez az is kell, hogy felismerjük: a közvetítő nem kívülálló, semleges személy, hanem maga is részesévé - hordozójává - válik a felek konfliktusának. Nem tartjuk követendő gyakorlatnak, hogy semlegesség elvére hivatkozással a közvetítőnek nem szabad akár helytelenítő, akár pedig támogató előítéletekkel rendelkeznie a szóban forgó ügy pontos megoldási módját illetően, ezzel együtt pedig egyik végeredményt sem szabad kívánatosabbnak tartania és előnyben részesítenie a másiknál. Nem helyes eljárás, ha a közvetítő "nem a folyamattal szemben semleges [...], hanem a kimenetellel szemben"[58].

A közvetítés többalanyú diskurzus, melynek egyik alanya az abszolút Igazság. Alexy megfogalmazásában a diskurzus tisztázó funkióval bír, ezért számba vette az ideális diskurzus jellemzőit[59]. Nevezetesen "ebben minden résztvevő részt vesz, aki részt képes venni; a diskurzusból egyetlen résztvevő nem zárható ki; a diskurzusnak csak akkor van értelme, ha a diskurzusban keringő információhoz mindenki hozzájut; mindenki információ-fogadó és információ-kibocsátó egyben, azaz a résztvevők viszonya mellérendeltségen alapul; a diskurzusban bárki felvethet új témát, kérdéseket; a diskurzusból egyetlen téma sem zárható ki." A mediátor a diskurzus szereplője, részvevője, az ő felelőssége, hogy figyeljen: jelen van-e az Isten lelke a folyamatban, és ha nem, akkor figyelmeztessen.

A "világi" mediációnak nincs ilyen fix érték-viszonyítási pontja, éppen ezért a méltóságot, a tiszteletet csak színleg képes hangoztatni, de nem képes megvalósítani. Ez abból is látszik, hogy játékelméletre hivatkozik, s azt módszertanának részévé teszi, hivatkozással arra, hogy ez a szociálpszichológiának bevett módszertana[60]. "A jogászok különös felelőssége az, hogy ne hajoljanak meg a látszatigazságokat tartalmazó, vagy kifejezetten hamis állítások előtt pusztán azért, mert azok divatosak, vagy mert a média sulykolja azokat, s így dominánsoknak (például politikailag korrekteknek) mutatkoznak."[61] "Nem lehet az emberi természetet relativista módon szemlélni, voltaképpen kiüresíteni"[62], mint ahogy a játékelmélet teszi.

A játékelmélet a véleménykülönbségeket, ellentmondásokat agresszív módon kiküszöbölendőnek tekinti. Nem összhang megteremtése által, hanem azáltal, hogy valamelyik véleményt teljesen kiiktatja, elnyomja, súlytalanítani igyekszik - relativizálással, gúnnyal, érdekszövetségek létrehozásával, akár látszat-érdekszövetségekkel (ezekre még visszatérünk) - ezáltal a másik fél személyét iktatja ki. A játékelmélet totalitárius felfogással tekint a másik emberre és annak érdekeire.

A játékelmélet[63] a matematika egyik ága, a stratégiai problémák elmélete, az érdekvezérelt cselekvések, a racionális döntések elmélete. A játékelmélet a haszonmaximalizálásra törekvő ember paradigmáján alapul, azt ki is meríti. Főbb alapelvei: haszonmaximalizálás, érdekkövetés, önzésen, önérdek érvényesítésen alapuló racionalitás. A játékelmélet szótárából hiányoznak az olyan szavak, mint jogszerűség, együttérzés, tisztesség, emberség, önzetlenség, mások iránti tisztelet, irgalom, könyörületesség, őszinteség, ragaszkodás az igazsághoz, kegyelem.

A játékelmélet kritikája szerint a játékelmélet önmagában nem elégséges a társadalmi cselekvések magyarázatára, mivel a társadalmi cselekvések legtöbbje nem kényszermentes. Kényszert jelentenek például a tisztán játékelméletivé redukált viszony ( a "probléma") másik résztvevőjének alanyi jogai. A játékelmélet ráadásul lehetőséget nyújt ismerőjének arra, hogy hogyan hozzon létre háttérmunkával félinformációk, valótlanságok közvetítésével, információs asszimetria fenntartásával különböző - számára hasznos - konfliktusokat. A konfliktusok jelentős része abból fakad, hogy résztvevőinek nincs megfelelő, pontos információja az adott ügyről, önmagukról, a másikról, a másik szándékairól, motivációiról. Sok tehát a tisztázatlanság, s ráadásul a konfliktus által a résztvevők személyisége rendkívül érintett, sebezhető, így nagyon jól manipulálhatók. Részben ez lehet az oka annak is, hogy a mediáció-elmélet, mint a szociálpszichológiában is - megjegyezzük: szerintünk sajnos - alkalmazott, megoldást hozni tudó nézetként tekint a játékelméletre[64]. Mindenesetre sajátos, hogy a konfliktusok megoldási módjait tárgyaló fejezetében a játékelméleti "játékok" bemutatásánál a mediátor két lényeges megállapítást is tud tenni, melyeknek ellentmondásosságát nem érzékeli: 1) az egyeztetésnek nincs értelme a nulla összegű, nem osztható hasznú játékok esetén, 2) "a konfliktus társadalmunk javát szolgáló változások forrása, előremutató folyamat, de csak akkor, ha nyíltan és tiszteletteljesen kezeljük a problémát"[65]. Úgy látjuk, hogy a játékelmélet erőterében az ember erkölcsi, szellemi, lelki, isteni dimenziói irracionális tényezővé válnak. Korunk tudományának kritikájaként ma is elfogadhatjuk tehát Takács József, a magyar felvilágosodás egyik alkotójának, irodalomszervezőjének mondását: "Akármelly méllységes tudomány jó erkölts nélkül ollyan, mint egy déltzeg ló minden kötőfék nélkül: mind magában, mind másban kárt tesz."

A játékelmélet "poklával" szemben mi hiszünk abban, hogy az igazság, (Igazság) önmagában megáll, ha le van írva, akkor hat. Az egyház erkölcsi útmutatása akkor is jelentőséggel bír a jogvitában, ha a tételes anyagi- vagy akár eljárásjog a keresztény egyház tanításával nem egyező módon rendezi. "«Az igazság kilépteti az embereket a szubjektív vélemények és érzések köréből» s ezáltal «lehetővé teszi számukra, hogy összetalálkozzanak a dolgok értékének és lényegének megértésében». A dolgoknak tehát létezik lényegük, ami az igazságuk. Az emberi viszonyokban a «dolgok természetének» ami a lényegük, erkölcsi értéke van, s így normatívak jogi értelemben[66]."

A közvetítés célja ez alapján ablakként szolgálni ahhoz, hogy minden egyes résztvevő jobban és mélyebben megértse önmagát, és a későbbiekben a vele szembenálló fél alaposabb megértésére is eljusson, beleértve a másik különböző nézőpontjait is[67]. Kifejezetten erre rímelő, keresztény gondolat Sümegi Zsuzsának a büntetőjogi mediációt fejlesztő felvetése, mely más természetű konfliktusokban is alapvető nézetként lenne kezelhető. "Fontos lenne a terheltek számára segítséget nyújtani a jóvátétel megvalósításához, jelenleg a tisztelet valósul meg a mediáció keretében, míg a segítségnyújtás elsősorban a sértett számára teljesül és az elkövetők nem kapnak támaszt."[68] A keresztény közvetítés során ez a cél is maradéktalanul megvalósulhat: itt céllá válik a sértett fél rehabilitálásán túl felemelni a "bűnbe esett" felet, aki "egyedül már nem tud kievickélni belőle"[69]. Ugyanakkor a mediátor feladata az is, hogy figyeljen a résztvevő felek lelki állapotára és ennek megfelelő segítséget nyújtson a sértett fél számára is. Utóbbi hajlamos az átlagostól eltérő reakciókat, érzelmi megnyilvánulásokat felmutatni, mert sértettségében, fenyegetettségében beindulnak az ösztönös hárító-védekező mechanizmusai. Arra, aki ilyen viselkedésformákat mutat fel, könnyen rámondjuk, hogy beteg, kezelni kell. Ekkor azonnal sérül a felek egyenlősége, hiszen a deviáns devianciáját kezelni kell, a betegség szégyellni való: pszichológusra, pszichiáterre szorul.

A keresztény közvetítő felismeri a "beteg" felet, méltóságát megadja, sebeit tiszteletben tartja, és szeretetteli lelki gondozásával saját sebzettségének örvényéből igyekszik őt kiemelni. Így tud találkozni a két szembenálló fél, mindkettő a lelki segítségnyújtás által felemelten.

Erkölcsi szakértő

Félő, hogy a keresztény mediációt igénylők száma kezdetben igen alacsony lenne, ami megkérdőjelezheti a jogi eszköz hatékonyságát. Nem várható az sem, hogy gyakran adódjon olyan szerencsés eset, amikor a vitában érintett valamennyi fél Krisztus-hívőnek vallja magát. Mégis igaz marad az a nézet, hogy egy konfliktusban valamennyi félnek tanulnivalója van saját magáról és a másikról. Nem zárható ki, hogy lesz, aki ezt nem ismeri fel, mert fontosabbnak tartja elkendőzni az igazságot, vagy mert nem tudja, nem akarja indulatát fékezni. Az ilyen helyzetekben egyoldalúan is meg lehet hívni az Igazságot.

A szakvélemény olyan sajátos személyi bizonyíték, amely a per egy meghatározott, bíróság által kiválasztott szereplőjének, valamely perben releváns tényre vonatkozó szakmai véleményét tartalmazza.[70] Ha személyi bizonyíték, az adott konfliktusnak a lelki egészség vetületeire vonatkozóan megjelenhet, hitünk szerint az Isten szavának hiteles tolmácsolói, az Egyház képviselőinek szájából-tollából. A szakértő a bizonyítás eszköze, a bizonyítás szempontjából releváns tények feltárását végzi el és a pert vezető bíró számára mérlegelésre felajánlja, összefüggéseiben értelmezve. Per definitionem a modern természettudományok eredményeinek felhasználásával a perben felmerült kérdésekre tudományos megalapozottságú, egzakt válaszok adására vállalkozik, de fontos hangsúlyozni, hogy a német és osztrák szakirodalom egybehangzó véleménye szerint a szakértő számára releváns tények közé értendő az emberi lelkivilág állapota is[71].

Javaslatunk szerint a perben vagy más eljárásban felkért magánszakértő vagy a felek megegyezésével kirendelt szakértő hasonló elveket követ, mint a keresztény mediátor. Az ügy részletes megismerését követően az Egyház erkölcsi iránymutatását fogalmazza meg specifikusan az adott ügyre, az adott felekre nézve. Különösen alkalmas lesz, lehet arra, hogy az emberi méltóság sérelmeire rámutasson, hiszen követelménye az igazságosságnak, hogy egymással szemben pozitív és negatív irányban csak egyenlő tételeket szabad értékelni. Vannak értékek, amelyek nem válthatók fel egymásra. Anyagi értéket anyagi értékkel, szellemi értéket szellemi értékkel, erkölcsi értéket erkölcsi értékkel, életet élettel, emberi méltóságot csak emberi méltósággal szemben lehet értékelni[72].

Tudatában lévén ugyanakkor, hogy a jogvita tárgya a bíróság, a hatóság szemszögéből nézve nem a lelki tartalom, továbbá tisztában lévén azzal, hogy egy-egy szakvéleményen emberi sorsok, egzisztenciák múlhatnak[73], nem javasoljuk, hogy az erkölcsi szakértő véleménye a bíróságot bármilyen formában is kösse. Elég, ha írásban, a jogvita résztvevői számára megismerhetően megjelenik és rögzítésre kerül. Az Igazság két irányban hat: lelki támaszt nyújt a sértett félben, és az erkölcsileg helyes útra, cselekedetre rámutatva felindíthatja az ennek megfelelő választ a személyekben.

Miért nem a pszichológusra gondolunk, aki lelki kérdésekben a szekularizált világ által általánosan elfogadott szakértő? Mert a pszichológus negatív konnotációval visszahat a segítésre szoruló félre, ezzel a gyengeségét, a legyőzhetőségét felerősíti. Ezáltal könnyen felcímkézheztővé válik a sértett fél: "bolond", "turbulens", "gyenge idegzetű" - mindezek alapján könnyű kimondani tisztán a sértett fél felelősségét, valószínűsíteni, hogy nem is létezik konfliktus, hanem az csupán a sértettben van saját magán belül.

Ezzel szemben a keresztény fél szilárdságát megalapozhatja, méltóságához hozzátartozik, hogy megengedett a neki fájó, számára fontos erkölcsi tartalmakra rámutatni, keresztény igazságát behozni. Ez lényegét tekintve nem ütközhet a jog világát háttérben megalapozó erkölcsi renddel. Ugyanis a közös természetjogi minimum az emberi méltóság, még akkor is, ha abban nem tudunk egyetérteni, hogy ez miből - kiből - fakad. A keresztény szemléletű ember természetesnek veszi, hogy az ő méltósága az Isten képére és hasonlatosságára való teremtettségéből fakad. Így a másik fél számára - még ha elutasítja is az Igazságot - tükröt jelent az Egyháznak az adott konfliktusra szabott erkölcsi tanítását megismerni[74]. A tételes jog értelmében cselekedhet ellene - jogszerű -, de a szakvélemény rámutat arra, hogy rajta - erkölcsi értelemben - milyen teher van. Ugyanakkor, lelki segítséget is kap azáltal, hogy e teher letételére kap iránymutatást, szintén az egyházi véleményből. Szabad akaratából dönthet úgy, hogy az erkölcsi értéket megvalósítja.

A keresztény egyházak a lelki gondozás szerepét többek között lelki tükrök személyek elé tárásával látják el. Ezek lényege ugyanaz: az olvasóban felindítják a felismerést saját felelősségük vonatkozásában, s a bűnbánatot. A személy ugyanakkor szabad marad arra, hogy engedelmeske­dik-e vagy elveti a tanítást.

A tiszteletre intés

A békéltetés kapcsán minden forrás hangsúlyozza, hogy a tárgyalások hangvételének nyugodtnak, tiszteletteljesnek kell lennie[75]. A szóbeliség, közvetlenség elvei következtében ez felhívja a figyelmet arra a kötelességre, hogy a beszédkultúra minőségét az emberi érintkezésekben, a konfliktusok során (amikor igen nehéznek tűnik) meg kell őrizni. "Kerüljük a lekezelő hangnemet! Még ha a másik hibáit kell is megemlítenünk, ne keltsük azt a látszatot, mintha mi magunk tökéletesek lennénk, ő pedig alacsonyabb rendű."[76] A konfliktus amúgy is terhelt viszonyrend­szerében minden gúnyos, lekezelő, megvető, kioktató, felsőbbrendű, gőgös megnyilvánulás olaj a tűzre, és a rendezés helyett a fékeveszett indulatok felkorbácsolására, a másik ember megalázására, a közösség helyett a szakadás mélyítésére vezet. Sajnos a konfliktus során az ember mégis ösztönösen fordul ilyen eszközökhöz, beszédmódhoz. "A nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes."[77] Jó, ha van egy józan ítélőképességgel rendelkező személy, aki rálátva a magatartás és kommunikációs stílus pszichés hátterére, iránymutatást tud nyújtani - mindkét érintett félnek - és a megfelelő mederbe tudja terelni a hangnemet. A keresztény mediációban a mediátor mindenképpen ilyennek tekinthető.

A mediáción túl azonban már sokkal több minden megengedett, s úgy tűnik, a jog nem tud, vagy nem kíván gátat szabni a kommunikációs túlkapásoknak, csak akkor, ha azok szélsőségesen kirívóak. A tisztességes eljáráshoz való jog fogalma alatt nagyszámú szakirodalom lelhető fel arról, hogy a bírónak milyen etikai szabályokat kell betartania és milyen modort alkalmazhat a tárgyalás során. Ezzel szemben szinte egyetlen kutatás sem foglalkozik azzal, hogy a peres felek vagy a per egyéb résztvevői milyen hangnemet ütnek, üthetnek meg az eljárás során egymással szemben. A tárgyalótermi magatartások érintőleges elemzésén túl a beadványok, iratok hangnemét senki nem kutatta még, bárha az új Pp. 234.§ (2) a tárgyalás rendjének fenntartásának kötelezettségét az írásbeli beadványok tartalmára is alkalmazandónak rendeli.

Kengyel Miklós ezirányú kutatásait[78] ugyanazzal az igényességgel máig senki nem folytatta. A legújabb 2005-ös kutatás arra mutat rá, hogy a tárgyalótermi viselkedésben továbbra is megnyilvánul kifogásolható kommunikációs stílus[79]. Az agresszív, vagyis nagyhangú, nagyképű, kötekedő, kioktató peres felek a vizsgált mintában 6%-ban fordultak elő. Ha ez előfordulhat, akkor ez arra mutat rá, hogy tág a jogalkalmazói, bírói tűréshatár. Mivel a kutatás a hangnem meglehetősen szubjektív megítélése alapján zajlott, gyanítjuk, hogy ez a 6% csak a legkirívóbb eseteket öleli fel, és a burkoltan, háttérben vagy akár a tárgyaláson nem szó szerint ismertetett írásbeli beadványokban előforduló esetekkel együtt ténylegesen ennek többszörösét teheti ki az előfordulások aránya. Mindez következik abból is, hogy a per már tényleges szembenállás, "háborús helyzet", ahol a felek bármely "jogszerű" eszköz használatát megengedhetőnek tartják. Emiatt elmosódni látszik a konfliktuskezelés utolsó két fázisa (per és agresszió) közötti határvonal.

A tárgyalás nyilvánossága miatt a sértő hangvétel potenciálisan nagy nyilvánosság elé kerülhet, de önmagában elég a negatív lelki és pszichés hatások bekövetkezéséhez az írásbeli beadványokban való megjelenés is. Sőt, utóbbi esetben talán maradandóbb a rombolás, hiszen az írás újra és újra elolvasható, a "felejtés" folyamata akadályozott. "Legsúlyosabb dolog valaki jó hírét elvenni, mert a földi dolgok között ez a legértékesebb. [...] a hírnév több, mint egy java az embernek, lényegéhez tartozik, hozzátartozik az identitásához, így ha a jó hír ellen vétünk, a személy ellen vétünk[80]." Sajnálatos módon a mai relativizáló felfogás miatt az ilyen "intellektuális csipkelődés" akár elismerést kiváltó, bátor cselekedetnek is minősülhet sokak szemében, intellektuális fölényt sugalmaz és tetszetőssé teszi, ezáltal követendő mintát ad. "Jól megmondta neki" - gondolják, figyelmen kívül hagyva a növekvő feszültségből származó, adott esetben szélsőséges következményeket. Utóbbiakat is majd a sértett kárára lehet értékelni. Hitünk pontos iránymutatást ad erről a jelenségről: "Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak."[81] "Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését, a megbántó beszéd pedig haragot támaszt."[82]

Bírói részről az alaki szabályok betartatásának mértéke jelentősen befolyásolja a tárgyalás során kialakult légkör minőségét.[83] A tárgyalásvezetés során, ha valamely túlkapást vagy helytelenséget kell megfékeznie, számtalan eszköz áll rendelkezésére: kitaníthat, meginthet, rendre utasíthat, megbírságolhat, megvonhatja a szót, sőt indokolt esetben el is távolíthat bárkit a tárgyalás színhelyéről. Szükségesnek látjuk, hogy a bíró utasítsa helyre az emberi méltóságot sértő hangnem, eljárásmód miatt az ezzel élő felet. Különösen igaz ez a személyeskedésre. Javaslatunk szerint a figyelmeztetés itt is a fokozatosság elve szem előtt tartásával történjék. A hangnem által sértett fél ezirányú kifogása alapján a bíró megintheti a másik felet. Ugyanakkor a rendszeresen előforduló, stratégiai szinten alkalmazott erőszakos, lekicsinylő vagy más módon az emberi méltóságot sértő kifejezésmód és közlések ellen a bíró jegyzőkönyvbe vett rendreutasítással és szükség esetén pénzbírsággal sújtsa az elkövető felet. Ennek feltétele, hogy a fentebb említett erkölcsi szakértő az ilyen kommunikációs stratégiára szakvéleményében rávilágítson.

A személyeskedés, mint kiemelten méltóságot sértő magatartás és kommunikációs stílus, a tárgyalóteremben és a per során megengedhetetlen. Ezt látszik alátámasztani a bírósági joggyakorlat is[84], valamint a kevés számú ezirányú forrás ajánlásai[85]. Ezek között szerepel például a tárgyalásról kötelezően készített videofelvétel, vagy a metakommunikáció rögzítése a jegyzőkönyvben. A személyeskedés kiiktatása nem követel meg az általános bírói átlátóképességnél és emberismeretnél többet sem erőfeszítésben, sem éleslátásban. Erre rámutatni és ezt tiltani tehát az alaki pervezetés fontos eleme lenne.

Az Egyház szerepe: a lelki gondozás

Végezetül röviden ki szeretnénk térni arra is, hogy nézetünk szerint miért kell az Egyháznak (bármely keresztény felekezetnek) felvállalni ezt a nehéz erkölcsi szakértői szerepet.

A világi jog és egyházjog viszonya kellően tisztázott, azonban a két önálló jogi rendszer számos területen tudomást vesz egymásról, mégpedig a - felekezettől függetlenül - keresztény egyházi intézményeken keresztül, mint amilyen például a házasság. Az állam és az egyház egymástól elválasztott működésének alkotmányos tétele nem zárja ki azt, hogy egyházi jogi személyek között vagy egyházi jogi személyek és magánszemélyek között olyan kettős természetű jogviszony jöjjön létre, melynek bizonyos kérdéseit a belső, egyházi jog szabályozza, [...] míg más vonatkozásban az állami jog érvényesül[86]. Különösen ilyen terület az emberi méltóságot érintő kérdések rendezése, mely, mint láttuk, a lelki egészség megőrzésének alappillére lehet.

A keresztény egyházak mindamellett nyíltan is maguknak vindikálják a lelki iránymutatás jogát. A katolikus egyház megfogalmazásában például az Egyház illetékes arra, hogy mindig és mindenütt erkölcsi elveket hirdessen a társadalmi renddel kapcsolatban is, továbbá hogy ítéletet mondjon bármely emberi dologról, ha az emberi személy alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja[87]. Krisztus hívei lelkiismeretük alakításánál gondosan vegyék figyelembe az Egyház szent és biztos tanítását. Mert Krisztus akaratából a [katolikus] Egyház az igazság tanítója, és feladata, hogy az Igazságot, aki Krisztus, hirdesse és hitelesen tanítsa, ugyanakkor az erkölcsi rendnek magából az emberi természetből fakadó elveit tekintélyével magyarázza és erősítse meg[88].

A református egyházak szintén deklaráltan vallják, hogy az egyház tekintélye nemcsak személyes, hanem anyagi természetű ügyekben is érvényes.[89]

Az állam pedig e deklarációk és a szekularizáció követelményének határmezsgyéjén egyensúlyozva szintén teret enged az egyházak lelki gondozói szerepnek. A Kopp Mária Nemzeti Lelki Egészség Stratégia sajnálatos módon utolsó sorban említi - és nem a partnerek, hanem a másodlagos célcsoportok között - a "civil kezdeményezések, egyházak, vallási közösségek"[90] csoportját. Mindez azért is sajnálatos, mivel az Alkotmánybíróság is hosszú ideje elismeri és számos határozatában védi a lelkiismereti és vallásszabadságot, mint a személyiség szabad kibontakozásának feltételét.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia ezzel szemben kulcsszereplőnek tekinti az egyházakat és vallási közösségeket a bűnözés elleni harcban. A vallások - hazánkban és Európában különösen a kereszténység - lelki egészséggondozó szerepe, a vallásetikai, erkölcsi elvek széleskörű elfogadottsága és társadalmi konfliktusokat megelőző-kezelő hatása nem szorul különösebb bizonyításra[91].

A lelki egészség visszanyerésének szereplői között kiemelt szerepet kapnak az egyházak és vallási közösségek. Ezek "a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői, melyek hitéleti tevékenységük mellett nevelési, oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális, környezetvédelmi [...] tevékenységükkel, valamint a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország és a nemzet életében. [...] Az egyházak önálló kezdeményezése intenzív motiváció, mely egyedülálló módon hat a közösségek tagjaira."[92] Valószínűleg ez vezérelte az alkotmányozó hatalmat is, amikor a Nemzeti Hitvallás számos vallási alapú utalását beiktatta.[93]

A lelki egészség és a hit (vallás) kapcsolatát erősíti az is, hogy a társadalom egészségesebbé tételében az egyházi szervezeteknek fontos szerepet szán a kormányzat. Természetes, hogy így kell lennie, hiszen hivatásuk legfontosabb része a lelki gondozás, melynek az egész társadalomra és az egyénre egyaránt érvényes hagyományai vannak. E hagyomány az emberi kapcsolatokat meghatározó cselekvések mögötti szemléletmódot hatja át az igazságosság olyan örök érvényű mércéje alapján, mint: "adjátok meg azért mindenkinek amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet[94]".

[1] Ken Sande: Béketeremtők. A konfliktusmegoldás bibliai eszköze. Harmat Kiadó, Budapest, 2015. 328. old.

[2] Vörös Imre: Preambulumot az alkotmányhoz - de milyet? In: Preambulum az alkotmányokban, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest, 2011. 25. o

[3] Ewa Poplawska: Az Alkotmány preambuluma: a Lengyel Köztársaság új értékrendjének kifejezője, In: Ua. 83- 100. o. 85.o.

[4] Poplawska: 86.o.

[5] Vejkey Imre: Az emberi jogok hídjai. In: Emberi Jogok a katolikus egyház életében és jogában (Szerk: Orosz András Lóránt OFM), L'Harmattan Kiadó, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2010, 86. old.

[6] Zlinszky János: Keresztény erkölcs és jogászi etika. Szent István Társulat. Budapest, 1998. 83. old.

[7] "A cápák megpróbálják lehengerelni ellenfeleiket és kényszeríteni őket, hogy fogadják el az ő megoldásukat. Céljaik mindig nagyon fontosak, a kapcsolattartás pedig kisebb jelentőségű számukra. Nem törődnek mások igényeivel (...). A cápák alapvetése az, hogy a konfliktusok az egyik fél győzelmével és a másik vereségével érnek véget. Természetesen ők akarnak győztesek lenni (...). A vereség a gyengeség, az alkalmatlanság és a kudarc érzetét kelti bennük. (...)" Barcy Magdolna-Szamos Erzsébet "Mediare necesse est" A mediáció technikái és társadalmi alkalmazása. (Animula Kiadó, Budapest, 2002)

[8] Frivaldszky János-Karácsony András: Jog, jogosultság, erőszak - jogfilozófiai kérdésfeltevések Jhering tanai nyomán, 11. o.

[9] Sande, 327. old.

[10] Sande: 31. old.

[11] Alexander Schmemann: A világ életéért. Paulus Hungarus - Kairosz, 2001. 14. old.

[12] Schmemann, 20. old.

[13] Schmemann, 28. old.

[14] Zlinszky, 39. old.

[15] Bocsa József SchP.: Az engesztelés lelkisége. Piarista Rendház, Vác, 2017. 171. old.

[16] Zlinszky, 69. old.

[17] Ezért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére miveljetek. 1Kor. 10,31

[18] Sande, 115. old.

[19] Bocsa, 105. old.

[20] Sande: 36. old.

[21] Petrétei József: A köztársasági elnök kegyelmezési jogáról. In: Az államfő jogállása III. Konferenciakötet. PPKE JÁK, Budapest 2014., 4. old

[22] Zlinszky, 117. old.

[23] Zlinszky, 114. old.

[24] Ewert Cousins: States of consciousness. Charting the mystical path. Idézi: Horváth-Szabó Katalin: Van köze a lélektannak a lélekhez? Spiritualitás és személyiség. In: Sapientiana 3 (2010/1) 42. old.

[25] Horváth-Szabó: 43. old.

[26] 53/1996. (XI.30.) AB határozat

[27] Zlinszky, 17.o.

[28] Zlinszky, 18. o.

[29] Lábady Tamás: Az emberi személy az új polgári törvénykönyben. Szent István Tudományos Akadémia székfoglaló előadás 1. old. https://szit.katolikus.hu/feltoltes/Labady_szekfoglalo.pdf (letöltés 2018.11.29).

[30] Lábady: u.o.

[31] 8/1990 (IV.30) AB határozat

[32] Kiss Evelin - Nagy Viktor - Raus Csaba: Alkotmányosság a magánjogban - Az általános személyiségi jog in Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Óriás Nándor Szakkolégium, 2014/I. szám; https://onszak.hu/folyoirat/?p=93 (letöltés 2018. november 29.)

[33] Rózsa Erzsébet: Személy, személyiség, etikai praxis. Michael Quante: Person című könyvéről. (Walter de Gruyter 2007). in: Kellék, 37. sz. 2008. 173-183.

[34] Rózsa, u.o.

[35] Csehi Zoltán: Kérdések és felvetések a német típusú alkotmányjogi panasz magyarországi bevezetése kapcsán, in Alkotmánybírósági szemle, 2011. 1. szám, 109. old.

[36] Alföldi Ágnes Dóra: A családon belüli erőszak és a magyar büntetőjog, Magyar Tudomány, 2011/8. szám, 955. old.

[37] Egresi Katalin - Pongrácz Alex - Szigeti Péter - Takács Péter: Államelmélet, SZE DF ÁJK, Jogelméleti Tanszék, Győr, 2016, 143. oldal

[38] Vörös: id. m. 89. old.

[39] Egresi - Pongrácz - Szigeti - Takács: 39. old.

[40] Zlinszky, 187. old.

[41] Schmemann, 17. old.

[42] Frivaldszky János: A harti természetjog minimális tartalma az olasz jogfilozófia és a klasszikus természetjogi gondolkodás szemszögéből. Világosság, 2010 tavasz. 159. old.

[43] Zlinszky, 61. old.

[44] Zlinszky, 64. old.

[45] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308.

[46] A pereskedés az agressziót közvetlenül megelőző, legnagyobb beavatkozással járó konfliktuskezelő módszerként kerül említésre Barcy Magdolna-Szamos Erzsébet "Mediare necesse est" A mediáció technikái és társadalmi alkalmazása c. könyvének 8. old. 1. ábráján (Animula Kiadó, Budapest, 2002)

[47] Ken Sande, 66. old.

[48] Virág Csaba: A polgári perbeli bizonyítás. In Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoport Összefoglaló vélemény: A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből) Budapest, 2014. december 19., 269. old.

[49] Zlinszky, 44. old.

[50] Nagypál Szabolcs: A közvetítés jogelmélete: a mediáció folyamata és alapelvei. 43. old.

[51] Barcy-Szamos, 17. old.

[52] Nagypál, 54. old.

[53] Frivaldszky János: Klasszikus természetjog és jogfilozófia. 110. old.

[54] Szekeres Diána: A bírósági mediáció kapujában. 627. old.

[55] "A felek ugyanis rendkívül érzékenyen figyelni fogják, mint testvérek az anyjukat, hogy valóban azonos mennyiségű és minőségű figyelmet és elfogadást kapnak-e a közvetítőtől." Nagypál Szabolcs: A közvetítés jogelmélete: a mediáció folyamata és alapelvei. https://dfk-online.sze.hu/images/J%C3%81P/2011/2/Nagyp%C3%A1l.pdf, letöltés: 2021. március 20., 53. old.

[56] "Az egyenlőség kánoni megalapozása teológiai normából vezethető le. Ez a norma az istenfiúság."; Újházi Lóránd: Emberi jogok az Egyház jogalkotásában. In: Emberi jogok a katolikus egyház életében és jogában (Orosz András Lóránt OFM, szerk.), L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2010., 100. old.

[57] Zlinszky, 61. old.

[58] Nagypál, 54. old.

[59] Alexy, Robert 1978. Eine Theorie des Praktischen Diskurses. In W. Oelmüller (szerk.) Normenbegründung, Normendurchsetzung. Paderborn, UTB-Schöning. Idézi Chertes Attila: Szabadjogi mozgalom és pszichologizmus. In: Jogbölcselet, Pázmány Press; 37. old.

[60] Barcy Szamos, 17. o.

[61] Frivaldszky János: Jog és igazságosság a Caritas in veritate enciklikában. In: Orosz András Lóránt - Újházi Lóránd (szerk.): Szerzetesi fogadalmak kánonjogi szempontból. Budapest: L'Harmattan, 2012. (Sapientia Iuris; 4.), 180. o.

[62] Frivaldszky János, 184. o.

[63] Szakadát István: Cselekvéselmélet dióhéjban. Tipotex Kiadó, BME, ISBN 978-963-2790-16-9 alapján

[64] Barcy-Szamos, 17-22. old.

[65] Barcy-Szamos, 23. old.

[66] Frivaldszky János:, 159. o.

[67] Nagypál, 59. old.

[68] Sümegi Zsuzsa: A posztmodern társadalom konfliktusai és a resztoratív igazságszolgáltatás. A büntetőjogi mediáció gyakorlata Magyarországon Doktori értekezés tézisei. Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Doktori Iskola. Budapest, 2019. https://www.ajk.elte.hu/media/73/ad/1f1d9e8062ad46394970a2d18f45c1de54188096375f56f5cd75c3cb50b8/AJDI-v%C3%A9d%C3%A9s-S%C3%BCmegiZsuzsa-link.pdf letöltés 2021. március 20.

[69] Sanders, 183. old.

[70] Molnár Ambrus: A szakértő kirendelésének jogalkalmazási kérdései. In Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoport Összefoglaló vélemény: A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből) Budapest, 2014. december 19., 124. old.

[71] Virág Csaba: Nemzetközi elméleti kitekintés, in Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoport Összefoglaló vélemény: A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből) Budapest, 2014. december 19.

[72] Zlinszky, 63. old.

[73] Csirmaz László: A szakértői bizonyítási rendszer megújításának szükségessége. In Kúria Joggyakorlat-Elemző Csoport Összefoglaló vélemény: A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből) Budapest, 2014. december 19., 61. old.

[74] "A Katolikus Egyház társadalmi tanításából valamint a konklúziók tekintetében minden jóakaratú ember belátni képes, még ha nem is képes elfogadni az igazság eredetét." Frivaldszky János:, 158. o.

[75] Nagypál, 49 old.;

[76] Sande, 201. old.

[77] Jak. 3,8

[78] Kengyel Miklós: Perkultúra. Bírák, ügyvédek, ügyfelek a nyolcvanas évek végén. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1993.

[79] Deilinger Viktória: Perkultúra - avagy leíró szociológiai tanulmány a Szegedi Városi Bíróság gyakorlata alapján. https://acta.bibl.u-szeged.hu/30701/1/juridpol_doct_009_071-083.pdf (letöltés: 2021. május 1.)

[80] Újházi Lóránd, 110. old.

[81] Ef. 4,29

[82] Péld. 15,1

[83] Deilinger, 10. sz. táblázat

[84] "(...) személyeskedő kérdéseket is felvetett, mindez pedig alkalmas volt a rossz munkahelyi légkör kialakítására, a vezetők indokolatlan lejáratására"; https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/tajekoztato-kuria-mi-tanacsa-altal-targyalason-elbiralt-mfvi103692016-szamu-ugyrol-rendes

[85] "(...)fegyelmi eljárásra került sor egy járásbírósági bíróval szemben amiatt, hogy a tárgyalóteremben, valamint az ügyészekkel egyéb módon történő kommunikáció során megengedhetetlen magatartásával, személyeskedő hangnemben történő megnyilvánulásaival az eljárásban részt vevőknek az igazságszolgáltatásba, a bírósági eljárásba vetett bizalmát csorbító módon, a bírói hivatás tekintélyét sértő és veszélyeztető nyilatkozatokat tett. A tárgyalási jegyzőkönyv nem rögzíti a bíró tárgyaláson tanúsított magatartását, megnyilvánulásait, metakommunikációját, hangnemét. A tárgyalóteremben a bíróság által készített kép- és hangfelvétel alapján az eljárás során, illetve azt követően bármikor rekonstruálható lenne minden eseményrészlet, elhangzott kijelentés. Ilyen módon az ügydöntő határozatok alapját a ténylegesen megtett vallomások képeznék, objektívebb alapon lehetne döntést hozni az eljáró bírák pártatlanságával összefüggésben felmerülő kételyekkel kapcsolatban, megalapozottabban lehetne megítélni a felek tárgyalóteremben tanúsított magatartását. Ezek révén nagyobb mértékben növekedhetne a bírósági döntések társadalmi elfogadottsága." Liziczai Sándor: A jegyzőkönyvezés problémái a büntetőeljárásban. https://joginyelv.hu/a-jegyzokonyvezes-problemai-a-buntetoeljarasban/; Magyar Jogi Nyelv, 2019. ÉVFOLYAM / 2019/1.

[86] Schanda Balázs: Az egyházjog és a világi jog viszonya. Acta Univ. Sapientiae, Legal Studies, 2, 121 (2013) 277. old.

[87] CIC, 747.k.2.§

[88] Hittani Kongregáció Donum Veritatis kezdetű utasítása, DH 14

[89] Sande, 225. old.

[90] Nemzeti Lelki Egészség Stratégia tervezete. Országspecifikus célok. A hatékony vezetés és kormányzás megerősítése a lelki egészség érdekében. https://www.pef.hu/pef/resources/documents/nemzeti_lelki_egeszseg_strategia_tervezet_pef_kiegeszitesekkel.pdf, letöltés 2018. január 11.; 69-70. old.

[91] Ádám Antal: Vallás, vallásszabadság és egyház Magyarország Alaptörvényének, továbbá "A lelkiismereti- és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról" szóló 2011. évi C. törvény figyelembe vételével, in Jura (a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hivatalos lapja), 2011. évi 2. szám

[92] 1. melléklet az 1744/2013 (X.17.) Korm. határozathoz, Magyar Közlöny, 2013. évi 172. szám; 74035. old

[93] Sulyok Márton megállapítja, hogy "az alkotmány identitása elsődlegesen az alkotmányozó hatalom politikai erőinek identitása, ill. az erőviszonyok tükrében az adott eltérő identitások elegye". Lánczi Andrást idézi: törekedni kell azonban arra, hogy az alkotmány szimbolikája olyan éntudatot, olyan identitást és értékrendet közvetítsen, amellyel a társadalom a lehető legszélesebb körben képes és hajlandó azonosulni. Sulyok Márton: Kettő az egyben? Alkotmány és identitás In: Számadás az Alaptörvényről, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 2016., 345. old.

[94] Szent Pál levele a Rómabeliekhez, 13, 7.