Kiválni és elvegyülni…,
Prologos
Az "entréem" szokatlanra sikeredett a hétköznapiságban. Szabálytalanságom arra determinált, hogy a szó bennem megszülethet, de átvegyülve velem nem zenghet ércesen, lenghet nyájasan, bűbájosan, csak lehet az én elárultatásomra, gyalázatomra…szégyenemre.
Az édesanyám azonban akarta, a főnév az enyém is, s bemutatta nekem a dolgokat. Nincs hangján énekelte az Apartalatt-ot, olvasta az egyre hosszabb meséket Grimmtől, Szutyejevtől, Illyéstől. De én kóborlásaimban nevet és nemet cseréltem, jobb volt érezni, hogy én vagyok a gyönyörű, ünnepelt, erős apám.
Névmások a bölcsiben már ott görögtek körülöttem, arca lett a 2. és 3. személynek, ahogy magam álltam a fényben és a járóka rácsába kapaszkodtam. A megszokásban első személlyé urasodtunk mi mind, s egymáson vezettük le lelkünk mozdulásait. De az ők, tudtam, sokan lehetnek még, kiket itt meg nem láthatok. Mert van a valahol, valamerre, ahonnan a "bombázók" is jöttek, akik csak most néhányan, nekünk húzzák a kondenzcsíkokat.
Megtanítottak olvasni, s beláttam, hogy fontosak a melléknevek. Az igazságos a Mátyástól indult, nem elégedtem meg soha egy sztorival. De az én szépségem, okosságom, szorgalmasságom, jóságom, kedvességem…énségem nem tudott megszületni a szemekben, éreztem, valakikhez hasonlítanak.
Az igéket családilag műveltük, munka és iskola mellett ház épült, szőlő, bab, burgonya, gyümölcs (a háztáji) nevelődött, vált múlt idővé, feltételessé, remélt jövővé, de barátságtalan volt a sok pattogó, sürgető felszólító módú alak.
S ahogy a rendszeres évi fogászati ellenőrzéseken amalgán erősítette a fogam (idegen anyag), szaporodott passzív szókincsenben az egyéb faj, csupa jelentéshordozó elem, de csak az maradtam velük együtt is, mint a kinyomott szemű alvósbabáim.
Logos:
Tizenévesen elindultam, s egyre bonyolultabb mondattanra váltott körülöttem világ. Vegyülni kellett, minden érdekes volt, de butának éreztem magam. Nem ugráltam magas lépcsőkről, nem feküdtem forró fürdőkben, mégsem áldott meg újszülöttel az ég. 4 év nyári tábor, Homérosz, Dosztojevszij, Tolsztoj, Marquez, Esterházy első látogatása, de felélve minden, ami én. Ki kellett válni onnan, ahová sosem tartoztam, ott létem is szimpla adminisztratív bejegyzés. Ha beszéltem, kezem a szám előtt, mert nehéz volt köztetek mindig bátornak lenni, így szűrtem ki a lényeget, kaptátok ti a híg levet. Megviselt, hogy Zoltán Erikát kellett hallgatni minden elalvás előtt.
Továbbálltam majdnem huszonévesen, boldog lehettem, olvastam, olvastam éjt nappallá, nappalt éjjé téve, hagytam, hogy erről beszéljenek nekem. Megkapaszkodni az előadásokba tudtam, a szófonatok hálót szőttek alám.
De egyszer ki kellett mondani a szót (nem kellett volna, nem ezt kellett volna, helyette gyönyörűt, hímeseset, rímeset, nem azt), hogy szar, fáj ez ma is nekem, kevesbedtem, fogytam ettől, mert köröttem a nemzedékem öncélúan is trágárul beszélt ott az egyetemen, rábeszéltek engem is, bár nem unszoltak túlságosan, s megnyitották, megnyitottam általuk az én szám is a székletürítésre. Nem akartam gyávának látszani vagy talán csak túl sokáig magamra vonni a figyelmet, még nem, kérem még nem volt mit mondanom, mert arra készültem, hogy nagy igazságok születnek bennem egyszercsak a munka végén, meglássátok szümtükhel, nem hiába lettem, isa por es hamu… ez kamu, beszél igazat, ne a valódit, de én kimondtam, s nagyon szégyeltem, szégyellem magam attól a pillanattól is és mindörökké! Ámen.
Gondosságom talán a saját, olvasott, olvasandó, olvasható (mert megvannak nekünk) könyveink világában mutatkozik meg leginkább. Igaz, velük van a legkönnyebb dolgom is. S mivel az igényes, időtálló könyvek nem (vagy nem túlzottan) drágábbak, mint ezen tulajdonsággal nem bíró társaik, így ezen "adathordozók" között szabadabban, könnyebben...
Kézhez vevém leveleit, s egyúttal kérem kegyelmedet, reám ne haragudjék, hogy oly régóta tollam tentába nem mártottam, és kínzó magányát kegyelmednek friss, hazai pletykákkal nem oldottam. Azonban úgy hívém, hogy kegyelmed már kitalálta hosszú hallgatásom okát, s azt is, hogy Isten kegyelméből, ha hazánk nem is, de otthonunk máshová tevődött át....
Megijedtem, amikor a nagyobbik fiunk azzal a közléssel érkezett haza, hogy aznap (március 13-án, pénteken) nem volt igazi tanítás, az órán beszélgettek velük a tanárok, mert alig érkezett diák a suliba. Állítólag, előző nap azzal volt tele a sajtó, hogy gyerekünk egyik iskolatársának az édesanyja koronavírusos, az érintett osztályt haza is küldték,...
Erős napfényben, gyilkos hőségben megy át az udvaron. A homok minden lépésnél süti a talpát. Jólesik ez most: a vad, éles, durva érzés elnyomja tompa főfájását. Hátramarad az a kínzó, állandósult fájdalom, ami gyerekkora óta gyötri, kábaságban, kedvtelenségben tartja. Hiába minden. A gőzölés, a vizes kendő. Kihalt belőle már az öröm, s megszűnik...