Dorothy L. Sayers: Aki királynak született

Nehezen vettem kezembe ezt a könyvet, s nehezen írok róla. Micsoda merészség Krisztusról írni! Még így áttételesen is merészség, egy olyan könyv ismertetése által, mely arra vállalkozott, hogy földolgozza, közel hozza közönyössé züllött szívünkhöz az Istent. "...az Úr neked nem kenyeres pajtásod" (Esterházy Pétert olvasok, hallgatok mostanság). Valahogy így van a szívem, a lelkem, az érzésem hosszú idő óta, de mégis szólni kell, említeni kell, akkor is, ha senki az én említésem, szólásom meg nem hallja. Pár napja, mikor egyik hajnalban nem tudtam aludni, Dante életrajzát kezdtem olvasni (Barbara Reynolds: Dante a költő, a politikai gondolkodó, az ember, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008.), a köszönetnyilvánítás első mondata is üzent: "Köszönetet mondok a David Higham Associatesnek, amiért engedélyezte, hogy részleteket vehessek át a Dorothy L. Sayers és magam által fordított Pokol, Purgatórium és Paradicsom kötetek Penguin Classics-kiadásából." Jelek által ért az ember. Jelek által ért az ember? Hosszú évtizedek óta vagyok, olvasok, Londonban is éltem, s Dorothy L. Sayers neve a homlokterembe nem került, pedig a könyvespolcomon már ott várakozott. Ott várakozott azzal az igényességgel, szellemi elkötelezettséggel, őszinteséggel, melyet írói munkásságában, keresztény mivoltában nőként megvalósított, s amelyet régóta keresek önmagamban s másokban is. Munkája, az Aki királynak született című, sok élményt, késztetést szabadított fel bennem.

Mindig csodálattal néztem gyerekeink betlehemes játékát, ahol a kicsiknek teljesen természetes volt, hogy az egyikük a pásztor, a másikuk Szűz Mária vagy angyal,"babalátogatóba" érkezett király, vagy éppen a kisbárány. Csak benne lenni a történetben, szerepelni, vágyni, hogy önmaguk által (hangjuk, habitusuk) részt vehessenek abban! Talán így vagyunk mi is... Karácsony vagy Húsvét közeledtével még világosabban tudjuk, a krisztusi misztériumjátékban el kell foglalnunk lassan a helyünket. Erről szól az életünk. Függetlenül attól, hogy hisszük-e Krisztus isteni valóságát. Leszünk Kajafások, Annások, Júdások, Péterek, leszünk tömeg (lelkesedő és csalódott), s leszünk, lesznek (ha kevesen is) Keresztelő Szent Jánosok, Fülöpök, Mária Magdolnák.

Dorothy L. Sayers 1940-ben (az emberiség egyik nagy próbatétele idején) kapott felkérést J. W. Welchtől (a BBC vallásos műsorai igazgatójától), hogy írjon hangjátéksorozatot Jézus életéből. Az írónő éveken keresztül dolgozott a darabokon, amiket a BBC először 1941. december 21. és 1942. október 18. között havonta sugárzott. A háború után '47-48-ban, 51-ben, majd az azt követő évtizedekben egyre ritkábban tűzött műsorára. Az utóbbi két évtizedben azonban ismét közvetíteni kezdték más és más rendezésben, s szereposztásban, s az angol helyi egyházi közösségek előadás-szereplésre kezdték "használni" ezeket a szövegeket.

Mi a népszerűségének oka? Talán az, hogy valóságossá, jelenvalóvá teszi az evangéliumi történetet. Nem távoli, lezárt, megdicsőült életek üzennek sikerükről vagy bukásaikról, hanem "hangzó" dilemmák kérnek döntést a hallgatótól, "olvasótól". Mintha megszűnőben lenne a keresztények között a "magam módján vagyok keresztény" önazonosítás, s sokunk keres fogódzókat ahhoz, hogy miképpen tudnánk az igazságnak megfelelően élni, érezni, viselkedni. S ehhez érzezzük, el kellene indulnuk. Arra indulni, ahol a cél gazdag reménnyel hív, de az arra vivő út néha irgalmatlan nehéz, még akkor is, ha kapunk, kaphatunk ehhez vezetést. Nekünk, keresztényeknek már szabad hinnünk, hogy a "labirintus" sötét kamráiban van világítás (de föl kell azt kapcsolni!), s az útvesztő mélyén nem a förtelmes emberevő szörnnyel vagy esetleg csak önmagunkkal találkozunk, hanem vár minket egy szerető Isten.

Sok embert hajt a vágy, hogy végigjárja Jézus "működésének" földrajzi tereit, bekukkantson a betlehemi "barlangba", felkeresse a szent sírt, sétálgasson a szenvedés útján... Megérteni szeretnék talán, hogy az isteni tervbe a saját életük besorolható-e, s ha igen hogyan. Garantálhatja-e a megérkezést ez az útrakelés, a modern kori jelenlét, mélységes passzivitásával, a csak érzelemmentes, távolságtartó nézelődés? Föl tudjuk-e ismerni így, hogy hová kellene igazában megérkeznünk? Azt hiszem, biztonsággal állítható, hogy nem. Hogy hová tudunk érkezni, rajtunk is múlik. Az "útelágazásokban" döntési lehetőségeket kapunk, egyre erőteljesebb késztetéseket a jó és rossz gyakorlataink által. A játék - melyet ez a modern kori misztériumjáték is kínál- a "szent drámában" való szereplésünk a jót gyakoroltathatja velünk a ránkbízott felelősséggel, átgondoltatott lépéslehetőségekkel. Szent sakkjátszma. Egy lejátszott meccs, de a lépések utólgos elemzése 2000 éve hasznos tanulsággal szolgál mindannyiunknak. Sayers hangjátékaiban az üdvtörténet újrajátszható, az elhangzó szavak, krisztusi igék mutatják az utat, az elágazásokat, a kikerülhetetlen választás csomópontjait, ahol a mi beszédünknek igen igennek, nem nemnek kell lennie. Résztvételre hív a szöveg által a történet, s a történet ura, az, aki "királynak született". A földi királyokat földi pompájuk, a szertartásrend, a hagyomány, s "személyzet" segíti, hogy felismerjék saját szerepüket, ehhez méltó viszonyulásukat, hivatásukat, fényességüket. Az evangéliumi történet arra hív, hogy a tanítványok, s mi, mindenki, ismerjük fel az irántunk érzett tapintatból álruhába öltözött Isten-emberben a királyunkat, kapaszkodónkat, segítőnket, lelki szilárdítónkat, aki vezet, ha hagyjuk. Hová? Sejtjük, oda ahová mindenki igazában menne, ha szíve, lelke, értelme, érzékei tisztán érzékelnék a valóságot.

Nagyon szerettem volna elősegíteni, hogy Dorothy L. Sayers művét, az Aki királynak születettet, ne csak olvasni, hanem hallgatni is lehessen már ezen a karácsonyon. Mert erre született. A hallgatásra. Téli estén, a félhomályban, a karácsonyfa alatt hallható lehet Jézus, a tanítványai, s sok-sok szereplő az Újszövetségből. Csodálatos, felüdítő a szöveg, alkalmas a megszólíttatásra. Kiváló fordítás, Pásztor Péter munkája. Talán csak annyi, hogy az első játékban szereplő pásztorlányka szerencsésebb volna, ha az "anyu" megszólítás helyett édesanyámat használná. Mi vidéken a szüleinktől, idősebbektől édesanyámként, édesapámként hallottuk emlegetni a szüleiket.

Dorothy L. Sayers 12 részre tagolt hangjáték-sorozata 2014 óta olvashatók. Jó lenne életre kelteni. Jó lenne hallani is. Hallani úgy, ahogy gyerek- és serdülő koromban, nyáron a fárasztó paraszti munka után (nem volt még erő a lefekvéshez sem készülni), a konyhában, a sarokülőkén eldőlve, a sötétben hallgattam a rádió hangjátékait. Mit az akkor nekem adott? A figyelés élményét, a másoknak átengedett, s általam megszívlelendő szót, az idővel elmaradt, s mindig hiányzó mesét, történetet. Talán nem volt minden hangjáték maradandó értéket hordozó, de izgalomba hozta a képzeletemet, s meghatározó élményt adott. Mennyivel inkább megadhatná ezt az Aki királynak született.