Nagycsaláddal a színházban

Néhány évvel ezelőtt, amikor a családunkat a "játékelmélet" könyörtelen, irgalom nélküli csatlósai anyagilag is kifosztották, hatalmas ajándék volt, hogy a Nemzeti Színház NOE-nak jelképes összegért ajánlott fel jegyeket, melyekkel mégis csodálatos, kiváló előadásokat láthattunk. Mi, a kifosztottak, akkor, ott, emberségre találtunk. Mi, a kifosztottak, akkor, ott, újra hittünk. A külvilágot uraló üres sémabeszédek, kificamított szavak ("cuki", "menő", "köszcsi"), az érdek-emlegetések (a méltányos, a tisztességes, az igazságos helyett), "intellektuális" csipkelődések közepette, itt, a drámák mesterségesen, de mesterien megszerkesztett látszatvilágában részesülten, az őszinte szónak, érzéseknek ismét hitele lett számunkra. Visszatérés volt ez. Visszatérés a valósághoz. Felébredés. Ehhez olyan szivet melegítő előadások kellettek, amiket itt láttunk. A csodákat csodák követték: Csongor és Tünde, Cyranó, A helység kalapácsa, Éden földön, Médea, János vitéz, Macskajáték, Körhinta, Az ember tragédiája, Rómeó és Júlia, Egri csillagok, Iliász (MITEM) az Úr komédiásai ... stb. Köszönet ezekért a Nemzeti Színház művészeinek, rendezőinek, igazgatójának, s minden szolgálattevőjének.                

  Ahogy köszönet az Újszínház Csongor és Tünde (s a kisördögnek a kicsi lányunknak adott almáért), a Térszínház Antigoné előadásáért, a Moliere darabért.